top of page

Szia! 

​

Bara vagyok és nagyon szeretek jelen lenni, átélni a mozgás - áramlás örömét. Ez szeretném neked is átadni az óráimon. Felgyorsult, teljesítmény fókuszú világunkban a női testünkhöz, annak ciklikusságához és bölcsességéhez való kapcsolódás legtöbbünk számára nem egy magától értetődő folyamat.


Várok minden nőt, aki szívesen megállna kicsit, hogy mélyebben kapcsolódjon a női léttel, nőtársaival. Mind nagyon különbözően vagyunk nagyon hasonlóak és értékesek. Ünnepeljük ezt egy kicsit közösen, tartsuk meg és támogassuk egymást az ÉletTérben. Varázsoljunk együtt, girls. 


Nagyon fontos számomra a jóga gyakorlás lelki vonulata is, mert a jógaoktatáson kívül most fejeztem be a pszichológia alapdiplomámat és dolgozom a mesterdiplomán jelenleg.

​

Minden órát rövid női körrel kezdünk majd, hogy kicsit elindulhassunk a gyógyulás irányába transzgenerációs sebeinkből. Ha ez megijeszt, nyugi, bármikor ér skipelni a felszólalást, sőt nagyon támogatlak is abban, hogy tudd, mindig van választási lehetőséged.

A gyakorlás során az idegenszered támogatásán, megsimogatásán is nagy hangsúly van. 


Az órákon kívül pedig bármennyit beszélgetnék kiskutyákról, természetről és az utazásról. Az ÉletTérben is friss El Camino élménnyel fogom megkezdeni majd az utamat.

 

Az egymásra hangolva páros jógát a tíz év esküvői fotós tapasztalatom során látott rengeteg pár dimanikája inspirálta és a tapasztalás, hogy a női test mennyire képes lelassulni egy áramló női jóga gyakorlás során.

Ölelés

Vörös Barbara

Női jóga / Egymásra hangolva -páros jóga

bottom of page